2020.05.13.

Susie Q (Zsuzsi Te), Macival

Az egyik koncert után éjszaka még elmentem Macikával sétálni, eközben jutott eszembe ez a dal.
Macikának is tetszett, így lett ő is a dal társszerzője.

 


Susie Q (Zsuzsi Te)

Susie Q neve egy Jose Feliciano dalban szerepelt.
Talán, ha komolyabbra fordul a dal sorsa, akkor Zsuzsi Te lesz a szám címe.

 


Cigány szívem

A nyolcvanas évek vége felé írtam ezt a számot, de mégis…
Szóval a szövegét nem írtam meg. A címe sokatmondó, de talán ez kötötte gúzsba a fantáziámat.
Számomra ez a megmaradt részecske is emlékeztető arra, hogy mikor és miért írtam.

 

2020.05.11.

Az idő

Az LGM stúdióban, munka közben… Több elképzelés volt a dal alakját illetően, többek között ez.

Kínai vacsora

Az Idő lemez önmaga olyan erős volt, hogy a Kínai vacsora már nem fért rá.
Azóta próbáltam szinte minden lemezre rátenni, de Ő már nem adta oda magát.

 

2020.05.09.

Black & white

A 90-es években a Magyar Televíziónak még feladata volt, hogy élvezhető, szórakoztató műsorokat készítsen.
Zoltán Erikával nagyon boldogan tudtam együtt dolgozni, miután egy tehetséges “showman”-nek ismertem meg.

 

Manó dal

Soha nem gondoltam, hogy manó lesz belőlem egyszer…

 

2020.05.07.

HUNGÁRIA ’77 (1990.)

1990-ben úgy döntött 4 ember, hogy Hungária ’77 címmel egy nagylemezt fog készíteni.
Ennek a munkálatai Fenyő Miklós konyhájában kezdődtek el . (Ebből kaptok most két ízelítőt)
Fenyő-Laar-Szikora és Sipos. Péter Montrealból folyt bele a munkába.
Valamiért azonban ellehetetlenedett ez az egész….. Ti viszont most mintát kaptok…

Szerencsés nap

Lakatod a szívemen

2020.05.05.

Dobj egy lájkot!
Szeretem ezt a dalt, a következő R-GO albumra lehet, hogy rákerül.

Friderikusz: Ez és ez van
1987-ben Friderikusz Sándor, aki magát úgy aposztrofálta, hogy az egyik legnagyobb R-GO-s, arra kért, illetve vett rá, hogy az induló
első TV show-jához főcímdalt írjak. A dal címe: Ez és ez van.
Érdekessége még a számnak, hogy az Így jácctok kint lemezen ez lett volna a Stevie Wonder-ra készült stílusgyakorlat…

2020.05.03.

KAPASZKODJ!

A “Kapaszkodj!” lemez stúdiópróbáin vagyunk, Jülek testvérek kispesti telephelyén.
A “Szeretni tudni kell” végül is teljesen más alakot öltött, és csak a “Pitypang” tartotta meg önmaga jellegét.

Szeretni tudni kell

Pitypang (fantázia szöveggel)

Szóra sem érdemes

Jülek Tomi, Franky és én megfejtünk

Erik, a friss üdvöske

2020.05.01.

Apokalipszis

Lippényi professzor a koronavírus járványra való tekintettel a “pár” évvel ezelőtti dalunkat unplugged-re hangszerelte, és keverte újra.

Ragyogás

2015. január elején a házi stúdiómban készült a felvétel. Ez lett volna Tóth Andi első dala. A szöveget Geszti Péter jegyzi.

 

2020.04.29.

Biztos szeret

Mielőtt felénekeltem volna igaziból, előtte egy-két nappal fantáziaszöveggel is felnyomtam.
Ez maradt meg, és így nézett ki, mielőtt a Ti Attikátok viccből elénekelte nekünk, had röhögjünk…
Nos, ez oly jól sikerült, hogy lemondtam a javára a számról.
“Szelavi”

 

Van egy hely a szívemben

A ’84-es Amulett turnén a “Látod így sikerült”-et éneklem, ez a dal testvére a “Van egy hely a szívemben” vallomásnak.