NEK


ELHALASZTVA!  TALÁLKOZUNK 2021-BEN!


Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust
(52. Eucharisztikus világkongresszus; rövidítve NEK, IEC2020)
2020. szeptember 13–20. között tartják Budapesten. Az 1881 óta rendszeresen (az utóbbi időben négyévente) megszervezett egyhetes nemzetközi rendezvényen a katolikus egyház tanítása szerint az oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztust hirdetik és ünneplik.
A kongresszus témája és jelmondata:
„Minden forrásom belőled fakad”

A kongresszus egyik nagykövete, arca:

Szikora Róbert

A NEK logója Lampert János grafikus művész alkotása. A logó felső részén látható ostya és az alatta levő kehely az Oltáriszentséget jelképezi. Az ostya közepén a kereszt a Golgotát, Krisztus áldozatát ábrázolja, piros színe Jézus szeretetét és az emberekért vállalt kereszthalálát fejezi ki. Az Oltáriszentségből fakadó forrás a Kongresszus mottójául választott „Minden forrásom belőled fakad” mondatot érzékelteti. A négy vonalban aláhulló víz a négy evangélista által szétterjedő Örömhírt mutatja. A kép alsó részén hullámzó folyó az Egyház örömhírvivő tevékenységét fejezi ki és egyben a Kongresszus helyszínén, Budapesten keresztülfolyó Dunára is utal. A logó három színe (piros, arany és égszínkék) az ikonfestés hagyományainak megfelelően jelképezi a Szentháromságot (Atya, Fiú és Szentlélek), ugyanakkor megegyezik Budapest zászlajának korábbi színeivel is. A logó alsó részén olvasható felirat színe Magyarország nemzeti színeinek felel meg.
Az Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztje egy három méternél magasabb tölgyfakereszt, melyet honfoglalás kori motívumokkal díszített bronz borítás ékesít. Jelenleg húsznál is több ereklyét és a Szent kereszt egy darabját is tartalmazza, így a magyar szentek egyedülálló ereklyetartója. Alkotója Ozsvári Csaba ötvösművész.

A Kongresszus tervezett programja:

2020. szeptember 13. Nyitóprogram, majd nyitó szentmise elsőáldozással a Puskás Arénában
2020. szeptember 17. Szentségimádás a Szent István-bazilika előtt
2020. szeptember 18. Ifjúsági est a Papp László Sportarénában
2020. szeptember 19. Szentmise a Kossuth téren, majd eucharisztikus gyertyás körmenet a Hősök teréig
2020. szeptember 20. Statio Orbis ünnepi zárómise a Hősök terén
A Kongresszus minden napján lesz reggeli ima, katekézis, tanúságtétel és szentmise, valamint kulturális és lelki programok városszerte.

A NEK hivatalos weboldala: https://www.iec2020.hu/hu
Forrás: wikipedia

2020. február 07. Origo.hu
Vannak, akik dolgoznak, emberi életet mentenek, és vannak, akik csak bírálnak, de nem segítenek

Szent Erzsébet szenvedélyesen szerette a világot, a férjét, és legfőképpen az Istent. Már életében szent asszonynak nevezték azért, amit a szegényekért és a betegekért tett. Az Ég tartja a Földet – ez a címe a Szent Erzsébet életéről szóló regénynek, amely a napokban jelent meg. Zsuffa Tünde, a könyv írója az Origónak azt mondta: Erzsébet kibékítette az apját – II. Andrást – a bátyjával, IV. Bélával. Megértette velük, hogy a bosszú nem vezet sehova, és bizonyítani próbálta, hogy nem a jólét, a vagyon vagy a hatalom birtoklása teszi az embert boldoggá. A könyv alapján Szikora Róbert zenés színdarabot ír. Az Origónak úgy fogalmazott: Szent Erzsébet életének legfőbb üzenete, hogy bármilyen ellenséges is a környezet, ki kell állni az elveink mellett – amelyek tiszták és őszinték. „Még ha nincs is melletted senki – ahogy Erzsébet mellett sem volt -, akkor is győzelemre lehet vinni a harcot a szeretet erejével és Isten kegyelmével” – hangsúlyozta Szikora Róbert.

Az Origo.hu Zsuffa Tünde íróval és Szikora Róberttel készített teljes interjúját elolvashatod itt.

2020.12.10.
“Az Ég tartja a Földet”… Egy különleges év különleges könyvbemutatója, képekben.
Zsuffa Tünde írónővel, Szikora Róbert zenésszel, Dóczy Péter színésszel, Pásztor Zoltán riporterrel.

Leírás

2020.12.10.
Bonum TV – Zsuffa Tünde: Az Ég tartja a Földet (online könyvbemutató)
A Bonum TV stúdiójában készült könyvpremieren Pásztor Zoltán kérdezett „Az Ég tartja a Földet” című kötetről, míg Dóczy Péter színművész részleteket olvasott fel belőle, a meglepetésvendég pedig Szikora Robi volt. Hogy miért éppen ő, megtudhatjátok a lenti, jó hangulatú beszélgetésből.

2020.12.09.
NEK Adventi Kalendárium 9.
Újabb ablak, újabb meglepetés. Ezúttal a NEK egyik hírnöke, Szikora Róbert ragadott gitárt,
és természetesen énekelt is.

 

(részletek itt: iec.2020.hu)

2020.12.05. Mária Rádió: Ima a koronavírusos betegekért! (Dicsőséges rózsafüzér)
Dr. Csókay András idegsebész, Eperjes Károly színművész, Szikora Róbert előadóművész, Sára Bernadette színművész és Lackfi János költő és Lukovits Milán ferences szerzetes egy közös rózsafüzér imádságra hív mindenkit, aki lélekben is szeretné támogatni a koronavírus elleni küzdelmet!

 

(részletek itt: iec.2020.hu)

2020.05.25. Magyar Kurír: Imádkozzunk együtt a járvány megszűnéséért hétfőn délben Szikora Robival!

Fejezzük ki együttérzésünket és közelségünket a koronavírus-fertőzésben szenvedőkkel hazánkban és és az egész világon. Mindenkit arra hívunk, hogy szólítsuk meg együtt Istent, aki életünknek és hitünknek forrása. Aki mindig többet ad nekünk, mint amit megérdemlünk és kívánhatunk. Árassza ránk irgalmát, bocsássa meg nekünk, amivel lelkiismeretünk vádol, és amit szinte már kérni sem merünk, adja meg nekünk atyai jóságából.
A veszélyhelyzet elvonulásáig arra hívunk mindenkit, hogy az Angyalföldi Szent Mihály-templomban kihelyezett Oltáriszentség előtt, a déli imádságot követően naponta fohászkodjunk együtt Istenhez Erdő Péter bíboros, prímás imádságával és kérjük a Szűzanya oltalmát Ferenc pápa felajánló imája segítségével.
Az élő közvetítés naponta
11:55-től kezdődik.
Csatlakozz imádságunkhoz!
Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Titkársága, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Magyar Kurír és Új Ember szerkesztősége, Böjte Csaba, Csókay András és Szikora Róbert, a világesemény hírnökei

2020.05.19.

Nem harcolok egyedül a sátán és démonai ellen – Beszélgetés Szikora Robival, a NEK világi hírnökével
(részletek itt: magyarkurir.hu)

2020.05.05.
Szikora Róbert: Krisztust állítottam a középpontba
(részletek itt: szemlelek.net)

2020.04.23.
“Tudja a Jóisten, hogy mit csinál” – Szikora Róbert

(részletek itt: 777blog.hu)

2020.03.17.
Imádkozzunk együtt napról napra a járvány megszűnéséért!
(részletek itt: magyarkurir.hu)

2020.03.11.
Szikora Robi a Vasárnapnak: A Jóisten küldötte lettem
(részletek itt: vasarnap.hu)

2020.03.09.
“A cölibátus az idegeneknek és a civileknek nem tetszik” – Szikora Róbert
(részletek itt: 777blog.hu)

2020.03.08.

Duna TV
08:00 óra

Isten kezében
Szikora Robi:
“Hadd legyen”

Csikidam a Dunán

Egy film, ami biztos nagy hullámokat fog verni… Ne mulasszátok el!

Posted by Isten kezében on Thursday, 5 March 2020

2020.03.04.
„Bocsáss meg! Nagyon szeretlek!” Így vallott kamerák előtt Szikora Róbert.

(részletek itt: blikkruzs.blikk.hu)

2020.03.04. TV2 – Mokka
Szikora Róbert: “Most hírnök lehetek, mint Gábriel arkangyal”
(a TV2 riportját megnézheted itt)

2020.03.03.
Szikora Róbert, az “egyház élő téglája” lesz az 52. Eucharisztikus Kongresszus arca
(részletek itt: 168ora.hu)

2020.03.03.
Vallási nagykövet lesz Szikora Róbert. A zenészt kérték fel az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus arcának.
(részletek itt: vaol.hu)

2020.03.03.
Szikora Csikidam Róbert vallási nagykövet lesz
(részletek itt: index.hu)

2020.03.03.
Szikora Róbert: Úgy éreztem, ez óriási ajándék valahonnan fentről
(részletek itt: origo.hu)

2020.03.03.
„Ez óriási ajándék valahonnan fentről” – Vallási nagykövet lesz Szikora Róbertből
(részletek itt: blikk.hu)

2020.03.03.
Szikora Robi vallási nagykövet lesz
(részletek itt: borsonline.hu)

2020.03.03.
Szikora Róbert lesz az Eucharisztikus Kongresszus arca. Felkérték, hogy legyen az esemény vallási nagykövete.
(részletek itt: magyarnarancs.hu)

2020.02.24.

Kommentár Nélkül

Esztergomi beszélgetések

Beszélgetés az Istenről, a világról és a hitről – Böjte Csabával, Szikora Róberttel és Zsuffa Tündével.

Forrás: youtube - Régió TV Esztergom

2020.02.21.
Színes társaságban készülnek a katolikus világeseményre
(részletek itt: magyarhang.org)

2020.02.20.
A semmiből a végtelenbe – Esztergomi beszélgetések az eucharisztikus kongresszusra készülve
(részletek itt: magyarkurir.hu)


2020.02.19

Esztergom Szent Adalbert Központ

Esztergomi
beszélgetések

Leírás


2019.12.21.

Budai Várnegyed Prímási palota

Égre néző könyvbemutató

Leírás

2019.12.21.
Délelőtt a prímási palotában mutatták be a Szent István Társulat gondozásában megjelent “Égre néző – Isten jelenléte a magyar költészetben” című versgyűjteményt.

(részletek itt: iec2020.hu)


2019.12.21.

Budapest Vörösmarty tér

Adventi találkozások

Leírás