2021.10.30. Duna TV Szerencse Szombat – Sztárvendég: Szikora Robi és az R-GO

2021. október 30-án (szombaton) a Duna TV Szerencse Szombat című műsorának sztárvendége lesz
Szikora Robi és az R-GO
Idézet a Szerencsejáték Zrt. FB oldaláról:
“ A Szerencse Szombat e heti fellépője Szikora Róbert és az R-GO!
Szikora Róbert a magyar zenei élet egyik meghatározó alakja. Ismertséget először a Hungária együttesben szerzett, majd megalapította az R-Go-t, a kialakított csikidam stílussal pedig hamar rendkívül népszerűvé váltak.
1984-ben már az R-GO-val nyerte el az Év együttese díjat, Szikorát az Év énekesének választották, 1986-ban és 1987-ben az Év zeneszerzője lett, 1988-ban pedig EMeRTon-díjat kapott.
2003-ban Életműdíjjal tüntették ki, majd 2013-ban megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést is.
Olyan dalok fűződnek a nevéhez, mint a Rég várok valakire, a Szeretlek is + nem is vagy a Létezem.
Szeretettel várunk mindenkit szombaton 18:45-től a Duna Televízión a Szerencse Szombat műsorával, ahol az Ötöslottó sorsoláson akár 1,727 milliárd Ft is gazdára találhat! Éljetek a lehetőséggel!
“
Ha lemaradnál az adásról, vagy szívesen újra megnéznéd, megteheted a MédiaKlikk videóarchivumában itt, vagy a Produkció YT csatornáján